- Már miért ne lehetne - szögezi le. - A kíváncsiság nagyon fontos, ha egyszer kivész az emberből, vagy abba kell hagyni egy időre az alkotást , vagy beindul a műtárgygyártás rutinszerűen, görcsösen... Ó, most ezt a képemet díjazták, akkor festek még egy tucat hasonlót, csábító anyagi sikerrel!... Úgy érzem, ez nagyobb csapda a kísérletezésnél, akkor inkább a kísérleti akcionizmust választom, kicsit öncélú ugyan, de nem tudnak beskatulyázni.

A Strabag festészeti pályázat idei fődíját a Dégről elszármazott ifjú amazonnak, Verebics Ágnesnek ítélte a zsűri, melynek állandó tagjai a képzőművészeti élet legnevesebb szaktekintélyei: Hegyi Lóránd, Kovalovszky Márta, Petrányi Zsolt és a Ludwig Múzeum most elhunyt igazgatónője, Néray Katalin. Hetvenhét művész 214 művéből válogatták ki az öt díjnyertes kollekciót. Az alkotások a Ludwig Múzeum második emeleti csarnokában tekinthetők meg október közepéig.

Ágnes a fehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában végzett textil szakon, útja a Magyar Képzőművészeti Egyetem fes- tő szakára vezetett. Több külföldi akadémián is tanulhatott, rengeteg inger érte, melyek munkáiba is beépültek.

Meglepetéssel, örömmel fogadta a díjat - mondja, amint illik. Aztán hozzáteszi: teljesen megdöbbent. Nem mintha rossznak gondolta volna képeit, hanem mert elsőre próbálkozott. Nem jellemző, hogy ezt a díjat egy friss diplomás levadássza .

Festményei szuperközeliek. A jó képkivágást, képkomponálást igen fontosnak tartja: már önmagában fél sikernek. Szereti felnagyítani az arc- és testrészleteket, így nyersebb, brutálisabb: így igazán emberi, csomagolás nélküli az egész.

A Ludwigban három (fődíjas) festménye látható, nagyméretű önarcképek, durva nagyításban. Tréfásan a nagy szenvedőknek hívja őket. A már-már kultikus ollós önarcképe a Póz címet viseli, szomorú, de ikonszerűen mágikus. Portréi szuggesztívek, pszichologizálók, kompozíciójuk, színviláguk egyedi. A női arcok expresszív gesztusaikkal, különös beállításaikkal és képkivágásaikkal hatnak a befogadóra.

- Nem vagyok dacos! - replikáz felvetésemre. - Sokkal fegyelmezettebbnek érzem magam, mint korábban, de azért olyan igazi száraz konceptművész sohasem leszek, ahhoz más jellemmel újra kéne születnem.

Ki vagyok, miért vagyok, hol vagyok? A kérdéseket fested meg, vagy a válaszokat is? - bogarászom.

- Nem tudom. A festés egy rakás félelmemtől megszabadít, valamit letudok általa. Minden kérdés újabb kérdéseket vet fel, ez egy örvény, véget nem érő folyam. Ha lenne megoldás, ha meglelném a válaszokat, talán nem lennék többé alkotó ember...

Fájdalom és boldogság veszi körül. Olykor sokk, nyomasztó hangulat, félelem. Szeretne megszabadulni démonjaitól, de nem árulja el, melyek ezek. Belső ügy - magyarázza -, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell .

Lelemény, erő és tehetség jellemzi. S hogy milyennek tartja önmagát? Ellentétpárokban (rébuszokban?) válaszol: egyszerre nyersnek és érzékenynek, bátornak és bátortalannak, extrovertáltnak és introvertáltnak, néha tökéletes skizoidnak vagy tökéletlenül normálisnak.

Most egyszerre több minden jár a fejében, az biztos, hogy új alkotásai hordozói nem az olaj és a vászon lesznek. Transzparens dolgait próbálja tovább fokozni, de még vár, hogy letisztuljon a gondolat, és akkor lát munkához. A film is érdekli mostanában... Következő kiállítása Budán, a Monó Galériában nyílik október 18-án. Remélhetőleg elég progresszív lesz - teszi hozzá.

• Friss
• Top 48