|
|
| A Festetics- kastély 200 éve |
|
Szerző: V. Varga József
Dég - Nem csak az idei kastélyévadot nyitják meg a hétvégén Dégen, a Festetics- kastélyban. Az évad- nyitó egyben a kastély reménybeli új korszakának nyitánya is lesz.
Helyreállították az állami tulajdonban maradó kastély főszárnyának 1945 után szétszabdalt belső, nagyvonalú, fantasztikus térstruktúráját, a befalazott ajtónyílások kibontásával egybenyitották a száz méter hosszú, nyolc egységből álló teremsort. A díszteremből (tükörterem) így immár a rózsakertig, az egykori grófi teniszpályáig ellátni.
A szalontól az angolkertig - Kétszáz év a dégi Festetics-kastélyban: ezt a címet viseli a június 14-ei (szombat, 16 óra) ünnepélyes kastélynyitó. A vendégeket Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója üdvözli, köszöntőt mond Festetics László, a grófi család feje, a kiállítás védnöke, Szabadiné Petróczki Márta, Dég község polgármestere és Czoma László, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum igazgatója.
A helyreállított főszárny termeiben berendezett kiállítását Csorba László történész, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese nyitja meg. Közreműködik az Akadémia Kvartett.
A díszterem mellett a további öt termet az egykori funkciójának megfelelően újították fel - tájékoztatott Alföldy Gábor tájépítész, műemléki szakmérnök. Az előcsarnokból az ebédlőbe érkezünk, majd a korabeli szalon, a botanikai terem, a könyvtárszoba és a biliárdszalon villantja fel a dégi Festetics-kastély elmúlt kétszáz éves történetének egy-egy jellemző szeletét. Az új korszak nyitányaként.



