Interneten        Fejér Megyei Hírlapon         
» 

A Festetics alapítvány évei
Megjelenés dátuma: 2008. december 04. 04:29
Szerző: V. Varga József

Dég - A kastélyparkban befejezték a téliesítést, az alapítvány immár öt esztendős, másodízben jelentették meg a települést és a kastélyt bemutató zsebkalauzt, az agrártörténeti kiállítás és az óriás- grafika új helyére vár.

A növényhagymák védett helyre kerültek, a padokat is összeszedték. A közhasznú dolgozók - ottjártunkkor - éppen a téliesítés munkálatait végezték a Festetics-kastély parkjában, Zsigmond Mihály gondok irányításával.

A Festetics Antal Alapítványt 2003-ban alapította Festetics László doktor - elevenítette fel a történéseket Verebics Géza, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Az utolsó Festetics gróf az észak-olaszországi Ivreában él, a mezőföldi község lakossága jól ismeri, a piveronei partnertelepülési kapcsolat létrehozója és folyamatos kapcsolattartója.

Az alapítvány fő feladatának tekinti a kastélyegyüttes és parkja (amelyet egykoron az alapítvány névadója, Festetics Antal építtetett) műemléki helyreállítását. Ennek érdekében együttműködési szerződést kötöttek a kastély és a park állami kezelőjével, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságával (MNG). A Festetics alapítvány 2004-től közhasznú munkások foglalkoztatásával is segíti az MNG-t, az eltelt évek alatt ez mintegy 10 millió forint értékben mérhető. Az öt helybéli lakos tavasztól őszig dolgozik a parkban.

A Festetics Antal Alapítvány kiadásában - a Forrás Kiadó gondozásában - nemrégiben már második alkalommal jelent meg a Dég zsebkalauz. A négynyelvű (magyar, német, angol, olasz) füzetecske a falutörténeten kívül megismerteti az olvasót a látnivalókkal, a nevezetességekkel, a rendezvényekkel, a közintézményekkel, a szolgáltatásokkal, a vendéglátással és a szálláshelyekkel, a közlekedéssel és az utcanévjegyzékkel - mutatta be a kiadványt Verebics Géza.

A Bozót-patak völgyében fekvő település környéke már a rómaiak idején is lakott volt (Gorsium). Az Árpád-korban kialakult falu neve a német eredetű Deeg, Degu alakban jelent meg, s első írásos említései 1009-ből, majd 1138-ból származnak. A török idők után a 18. században éledt újjá, s az 1760-as években került a Festetics-család birtokába.

Amint megtudhatjuk a zsebkalauzból, a 19. század elejére a Festetics család dégi ágának uradalmi központjává vált a település. Ebben az időben kezdődött el annak az országos jelentőségű klasszicista stílusú épületegyüttesnek a megépítése, melyet a kor legkiválóbb építésze, Pollack Mihály tervezett. A dégi Festetics-kastély 1815-1819. között épült, a Nemzeti Múzeum előképének tekinthető, a kastélyt hatalmas angolpark övezi. Az épületben 1996-ig gyermekotthon működött, jelenleg a kastélyegyüttes a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kezelésében van.

A kastélyban idén nyáron állandó kiállítás nyílt a Festetics család és uradalmának bemutatására. A növényritkaságairól nevezetes park tavának szigetén áll a cölöpökre épített, egyedi magyarországi műemlék, az úgynevezett Hollandi-ház. A kastély környezetében számos műemlék található még: a katolikus templom, a kiskastély, a pálmaház, a borospince, az istálló, a dézsmapincesor. A népi élet tárgyi emlékeit a Mezőföldi Tájház vonultatja fel. Kiemelkedő események az Általános Művelődési Központ színháztermében rendezett népzenei, néptánc és kórustalálkozók, a református templombeli orgonahangversenyek. A falunapot (Szent Anna-napi búcsú) horgászverseny és sportprogram színesíti, a Bo- rostyán panzió erdei iskolát működtet áprilistól szeptemberig. A község az észak-olaszországi Piveronéval ápol partnertelepülési kapcsolatot.

A 2400 lelkes község a Mezőföld nyugati részén található, megközelíthető a 64-es számú - Enyinget és Simontornyát összekötő - főútról, illetve a múlt évtől Székesfehérvár irányából, Káloz érintésével. Az összekötő út elkészültével Dég zsáktelepülés jellege is megszűnt.








  Ajánljuk még
Egész napos sétára hív
Dég - Hazánk legnagyobb angolkertjében, a Festetics-kastély parkjában a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága munkájának köszönhetően ismét élvezhetjük a park legszebb látványait. A helyreállítás vezetője Alföldy Gábor tájépítész.

Új életre kel a kastély
Dég - A díszteremből, a kastély teremsorán át, immár az épület túlfe-lére, a grófi teniszpályáig ellátni. Száz méterre! A Festetics-kastély főszárnyán sorakozó nyolc termet egybenyitották, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága munkatársai éppen egyeztetnek, az állványokon szakemberek dolgoznak. Jelentős kiállításra készülnek.

Dégi zsebkalauz
Dég - A Festetics Antal Alapítvány kiadásában jelent meg a Dég zsebkalauz. A négynyelvű (magyar, német, angol, olasz) füzetecske a falutörténeten kívül a tudnivalókat veszi sorra.

hirdetés

  Dossziék

Akció a szemét ellen
  Tematikus oldalaink
  Legyen a riporterünk
  PartyZóna
 Fezen - Ha szabad óráidban te is kocsikat építgetsz, a faladat pin-up lányok képei díszítik, a karodat meg például dobókocka minta (és nem azért mert megint a Ki nevet a végén közben aludtál el), akkor a lejátszódban (mondjuk jukebox lenne autentikus, de utazáshoz nem túl praktikus) biztosan gyakran szól rockabilly is. És ez esetben a szombati programodról már régen döntöttél: IV. Rockabilly Hayride a Fezen Klubban.

  Szavazzon Ön is!
Válassza ki a hét fotóját!

  Fórumok
  Archívum
Úrhida - Négy fiatal megépítette a megye valószínűleg legnagyobb hóemberét. A hóóriás 3 méter 77 centi magas, és igazán impozáns jelenség.

 »Hétvége
Azt tanította: a húsvét lényege, hogy tudjunk hinni a második napon is. A feszület utáni csöndben. A reménytelenséggel teli szombaton. Amikor még nem ismerjük a végkifejletet, hogy a kereszttel semminek nincs vége. Kis Ulrich világutazóból lett jezsuita szerzetes. Életéből ellesett példái mindig meghökkentőek.

  Címkefelhő



© 2006-2008 Hírlap Press Kiadói Kft. - A Pannon Lapok Társasága tagja - | RSS | Add hozzá a Hírlapom.hu RSS olvasójához!