Interneten        Fejér Megyei Hírlapon         
»  Közélet

Hűtőszekrénytárlat Dégről, az erdőből
Megjelenés dátuma: 2009. április 25. 04:29
Szerző: Kocsis Noémi

Dég - Nem először érkezik jelzés, illetve fotó a kistelepülésről, ahol a héten már intézkedés is történt , az útszéli hulladékot szorgos iskolás- és hivatali dolgozói kezek szedték fel.

A mátyásdombi elágazó és Enying közötti területről, a 64-es út mellől küldött be fotókat Szanyi-Nagy Judit dégi olvasónk. Mint írja, itt nemcsak az útszélen áll eldobva mindenféle limlom, hanem a fák sűrűjében is lehet szépségeket - köztük kimustrált háztartási gépeket, például hűtőszekrényeket - találni. Hogy ezekkel mi lesz, egyelőre nem tudni, bár a településen, a Föld napjához csatlakozva a héten több alkalommal iskolások és hivatali dolgozók is részt vettek a közterületi szemétszedésben. Az erdős részeken, a főutak mentén azonban továbbra is sok a hulladék.

Tegyünk rendet a környezetünkben! című akciónk kezdetén éppen Dégről jött az első jelzés, felhívtuk tehát Farkas Lászlót, a képek beküldőjét, történt-e változás az általa jelzett szemétügyben? Kiderült, hogy semmi, bár azóta legalább nem gyűlt a meglévő mellé újabb mennyiség, s remélhetőleg nem is kap ehhez kedvet senki...

Április végéig tartó kezdeményezésünkben mindeddig egyetlen, egy sárszentmihályi lakóközösség vette a fáradságot, hogy felhívásunk nyomán rendbe tegye környezetét, ők több mint húsz köbmétert szedtek össze egy különösen szennyezett erdős terü- letről, tizenkét alkalmi aktivista közreműködésével.

A feladat máshol is adott lenne, ezért várjuk csapatok jelentkezését: a fehérváriak munkáját a Depónia és a Székom eszközökkel és konténerrel segíti, a vidéken élők akciójában is igyekszünk segítséget nyújtani.





Kapcsolódó anyagok:



  Ajánljuk még
Hogyan nyerjünk fűnyírót?
Sárszentmihály - Bizonygatjuk, nem bunda, viszont tény: az erkölcsi megdicsőülés és a kézzelfogható nyeremény is egy településre került.Tegnap reggel a sorsolással lezárult hulladékellenes akciónk.

Tegyünk rendet az utolsó napon is!
Székesfehérvár - Hivatalosan ma ér véget akciónk, de nem búcsúzik: továbbra is keressük a lerakókat!

Felelősség napi két kilóért
Dég- Hivatalosan ma veszi kezdetét lapunk Tegyünk rendet a környezetünkben! elnevezésű akciója, amelyre máris kaptunk jelzéseket, véleményeket. Első utunk Dégre vezetett, egy bejelentés és néhány fotó nyomán.

hirdetés

Séta program

Kórház-ügy
  Linkek
A kormányzati portál



Az Országgyűlés hivatalos weboldala



Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium



Egészségügyi Minisztérium



Honvédelmi Minisztérium



Informatikai és Hírközlési Minisztérium



EU Tájékoztató Szolgálat



Az Európai Unió hivatalos weboldala



A Közép-Dunántúli Régió hivatalos weblapja



Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal



A Székesfehérvári Kistérség Civil Egyeztető Fóruma



A Magyar Tartalékosok Szövetségének honlapja



A Független Rendőr Szakszervezet honlapja



A Fejér Megyei Hírlap receptötletei
  Címkefelhő



© 2006-2008 Hírlap Press Kiadói Kft. - A Pannon Lapok Társasága tagja - | RSS | Add hozzá a Hírlapom.hu RSS olvasójához!