| Védett fák semmisültek meg |
|
Szerző: V. Varga József
Dég - A történeti kertben védett fákat vágtak ki. A vádlott állítja: nem tudott a műemléki védelemről.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárást kezdeményezett védett terület jelentős károkozásával elkövetett természetkárosítás bűntette miatt K. Gy. ellen.
A Sárbogárdi Városi Bíróságon Novák Kovács László bíró tegnap tárgyalta az ügyet.
A történtekről 2006 júliusában lapunk is beszámolt. Védett fákat vágnak ki a pihenőpark területén - hívtak bennünket a lakók telefonon.

Az
örökségvédelmi hivatal felügyeleti igazgatósága bejelentés alapján
értesült arról, hogy a területen fakivágást végeznek. A dégi
Festetics-kastély történeti kertként védett területén az engedély
nélküli fakivágást és tereprendezést azonnali hatállyal leállították.
Helyszíni ripor- tunkban megszólalt a pihenőpark üzemeltetésére
jogosultságot szerzett Honi Alapítvány képviselője is. K. Gy. elmondta,
hogy a Hunyadi utca 5. szám alatti ingatlanegyüttes nem
természetvédelmi terület, s a pihenőpark bővítéséhez jogerős építési
engedélyekkel rendelkeznek.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már 2004-ben kezdeményezte a kastély és parkja teljes területének védetté nyilvánítását. Az erről szóló rendelet 2005. október 7-én jelent meg hivatalosan. Az örökségvédelmi hivatal felügyeleti igazgatóságának képviselője mondta mindezt el tegnapi tanúvallomásában.
A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának szakembere, a kastély felelőse pedig egyebek között hangsúlyozta, hogy K. Gy. a 2005. október 8-ai kastélykonferencián tudomást szerzett a terület védetté nyilvánításáról.
A vonatkozó rendelet az ingatlanokat a Festetics-kastély történeti kertjeként műemlékké nyilvánította, növényállományának, térszerkezetének és más történeti, társművészeti értékeinek védelme céljából.
Mint az ingatlanegyüttes tulajdonosának képviselője kifejtette: a védetté nyilvánításról nem értesült. Három ütemben szerették volna bővíteni a pihenőparkot, a terület kijelölt funkciós körébe beleillet a tervezett idősek otthona. Építkezni akartak - a fejlesztés előnyére vált volna a falunak, már csak a munkahelyteremtés miatt is -, s ahhoz tereprendezésre volt szükség. Az építési engedélyeket Enying város építésügyi hatósága adta ki, amelyek 2005 december közepén váltak jogerőssé. Az építésügy rá két nappal szerzett tudomást a változásról, annak ellenére, hogy a várható műemléki védettségre időközben a megyei főépítész is felhívta az érintettek figyelmét. A megyei közigazgatási hivatal vezetője 2006. július 5-én megsemmisítette az építésügyi hatóság által kiadott építési engedélyeket.
Novák Kovács László bíró elnapolta a tárgyalást, amely szeptember 22-én újabb tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.
Az ismertetett iratokból kiderült: 2005 decembere és 2006 júliusa között mintegy 800-1000 köbméter, többségében 80-100 éves fát (vadgesztenye és ostorfa) vágtak ki.
A vádirat szerint a vádlott tudatában volt a védettség tényének, ennek ellenére folytatta a munkákat.
A védelem ezt tagadja: jogerős építési engedélyekkel rendelkeztek, a tervezett bővítés pedig megkövetelte a fakivágást, a tereprendezést.



