| Mi lesz a megye kastélyaival? |
|
Szerző: FMH
Fejér megye - Van, ahol évtizede várják a felsőbb hatalmak döntését, de minden megyei érintett településre igaz, hogy az áldásnak tűnő tény - a faluban van egy muzeális értékű kastély - inkább válik nyűggé, megegyezések híján.A műemlékvédelem kiáll az állami tulajdonban maradás mellett
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója tíz állami tulajdonban lévő kastély privatizációját kezdeményezte levelében Hiller István kulturális miniszternél - derült ki pénteken este. Az elhanyagolt műemlékek megfelelő állapotban tartására a piaci hasznosításukat tartják egyedüli megoldásnak. A vagyonkezelő vezetője javasolta, hogy a már folyamatban lévő, kastélyokra irányuló európai uniós pályázatokat függesszék fel.
A tíz felsorolt kastély között négy Fejér megyei - a dégi Festetics-, az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-, a lovasberényi Cziráky-, és a soponyai Zichy-kastély - található. Közülük kettő tartozik a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vagyonkezelésébe: a dégi és a berényi.
- Szakmai párbeszédre bármikor hajlandóak vagyunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal, de ezt a röffentést visszautasítjuk - fogalmazta meg kendőzetlenül álláspontját a FMH kérdésére Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) igazgatója. - Az MNV vezetőjének levele minősíthetetlen, érvelése ostoba. Ír egy előkészítetlen levelet, és koncepciónak kiáltja ki.
Amint Varga Kálmántól megtudtuk: a MNG jelenleg 42 műemlékegyüttesért felelős hazánkban, feladatuk az állami tulajdonban lévő, kiemelkedő építészeti és szellemi értékű műemlékek kulturális hasznosítása és szakmai vagyonkezelése, az épületek állagmegóvása, helyreállítása és értékelvű hasznosítása, működtetése. A különböző munkálatokra összességében már mintegy 8 milliárd forint támogatáshoz jutottak uniós forrásból.
- Nem értem, Tátrai honnan veszi a bátorságot, hogy egyedüli üdvözítő megoldásnak tüntesse fel a piaci hasznosítást - méltatlankodott felvetésünkre Varga. - Az európai uniós pályázatok felfüggesztése pedig nem olyan egyszerű dolog. Vajon kinek fáj a foga az uniós pénzekre?
- A tíz kiszemelt kastély (közülük öt van a kezelésünkben) a 18-19. század legreprezentatívabb épületei közé tartozik, amelyeknek értékét közös kötelességünk megóvni - emelte ki végezetül az MNG igazgatója. - Kiállunk amellett, hogy állami tulajdonban maradjanak, közösségi hasznosításra kerüljenek és nyitottak legyenek az állampolgároknak. Persze, mindez pénzbe kerül, de ezért tevékenykedünk kisebb-nagyobb lépésekkel 1992-től.
Lapunk megkérdezte az érintett önkormányzatok polgármestereit is. Lovasberényben Schieder László elmondta, a Czirákyak egykori patinás lakhelyén már folyamatos őrzés sincs, januártól napi négy órában gondnokol valaki, illetve az MNG egy szakembere kb. havonta ránéz az épületre, ellenőrzi.
- Tavaly két látszólagos befektető érdeklődött a kastély iránt - teszi hozzá Schieder -, őszintén elmondtuk, hogy legkevesebb hatmilliárd forint kell itt egy komolyabb befektetéshez. Azóta sem jelentkeztek...
Nincs az a befektető, aki kifizet több milliót egy iskola megépítésére, hogy utána kapjon egy lepusztult kastélyt, márpedig aki Iszkaszentgyörgyön a jelenlegi törvények szerint kezelői jogot szeretne, ezzel találkozna, a kastélyban ugyanis iskola, tornaterem, könyvtár és művelődési ház működik - véli Gáll Attila polgármester, aki szintén előkészítetlennek tartja a hírt, és ezt leginkább arra alapozza, hogy az érintettek is az újságból értesültek róla. A történet vége egyébként happy end is lehetne - mondja, lévén előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a finn nagykövettel, Jari Vilénnel egy finn kulturális centrum létrehozásáról, és éppen az elmúlt héten erősítette meg képviselő-testület, hogy igényt tart a vagyonkezelői jogra.
Soponya éppen tíz éve vár, hogy a Magyar Államkincstár döntsön végre az eladásról - mondja Csóka György jegyző. Pedig akkor szinte sorban álltak az érdeklődők, köztük német, francia befektetők, de hiába: az eladás még csak szóba sem került, így a jelentkezők hamar továbbálltak. Tegnap esti testületi ülésükön is téma volt a kastély. Ha igaz lenne az eladás, megkeresnék az akkori érdeklődőket, áll-e még az ajánlatuk?
Kapcsolódó anyagok:



